Német nemzetiségi hagyományok útján
Iskolánk csapata idén első alkalommal vett részt a „Deutsch gesprochen” c. német nemzetiségi versenyen. A több fordulóból álló megmérettetés a Fővárosi Német Önkormányzat által került megrendezésre. A versenyre való felkészülés során tanítványaink különböző témákban bővítették tudásukat: a német nemzetiség hagyományai mellett Budapest nevezetességei, illetve német nemzetiségi gyermekversek színesítették az ismereteket. Előzetes feladatként plakátot kellett készíteniük egy választott témában. Csapatunk egy család 1946-ban történt kitelepítését mutatta be. A szorgalmas felkészülést végül siker koronázta, az „Altofener Adler” csapat a fővárosi fordulón I. helyezést ért el.
Csapattagok: Gyulavári Júlia (5.b), Horváth-Hankó Nimród (5.a), Farkas Bence (6.a) és Kiss Ádám (6.a)
Gratulálunk a versenyzőknek és felkészítő tanáruknak, Koródi Csilla nemzetiségi igazgatóhelyettesnek!