1033 Budapest, Vörösvári út 93. | Telefon: +36 1 388-69-00
Erste Altofener Deutsche Nationalitätenschule
~ Alapítva 1869 ~

Elkezdődött a 2021/2022. tanév

Szeptember elsején ünnepélyes tanévnyitóval kezdődött az új tanév. Örvendetes volt, hogy végre másfél év kihagyás után az iskolaudvaron együtt lehetettünk diákok, pedagógusok és a szülők. Mindannyiunk számára örvendetes, hogy hagyományos módon, személyes megjelenéssel, nem pedig digitális formában kezdődik az oktatás.

Tanulóink szinte teljes létszámmal megjelentek, köztük a 64 új elsős, akik az Első Óbudaiban kezdik meg tanulmányaikat.

Az igazgatói beszédben azonban elhangzott, hogy minden bizakodásunk ellenére, nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt, hogy az iskola, vagy egy-két osztály esetében váratlanul bármikor sor kerülhet a tantermen kívüli digitális oktatás bevezetésére.

Ennek elkerülése miatt fontos azonban, hogy vigyázzunk egymásra, hogy ne jöjjön a közösségbe olyan gyerek, aki koronavírusos tüneteket mutat, és nyilván az iskola is fokozott figyelmet fordít az alapvető egészségvédelmi szabályokra, a folyamatos fertőtlenítésre.

Reménykedünk abban, hogy ebben a tanévben a megszokott rend szerint, mindvégig személyes jelenléttel folytatódhat majd a munka, és hogy tanulóink eredményesen, sok élménnyel gazdagodva zárják a tanévet!